Varga-Márfy Kft. Higiénia, ergonómia, szennyfogók, szemetesek, nagyméretű nyomtatás

Keresés a honlap tartalmában!

A tartalomhoz

Illemhelyek

Érdekességek

AZ ILLEMHELY TÖRTÉNETE

Gondoltad volna, hogy az a fürdőszoba, melyet nap mint nap te magad is használsz, csupán 150 éve létezik? Ami számunkra teljesen természetes, az a régi korok emberének nagy újdonság volt.
Ma már teljesen magától értetődő, hogy egy gombnyomásra vízöblítés segítségével minden eltűnik.
A középkorban azonban ez egészen máshogy nézett ki. Akkoriban sok város szinte eltűnt a szeméthalmok és a szennyvíz alatt. Az emberek az éjjeliedényeik tartalmát és szemeteiket egyszerűen kiborították az ablakon. Igaz, mivel a törvény megkövetelte, előtte és utána éles kiáltással figyelmeztették a járókelőket, hogy elugorjanak a fentről érkező veszedelem elől.
Míg Kínában a városi polgárok egyszerűen az utcára vizeltek, addig vidéken akár nyolc méter mély gödröt is ástak az emberek, hogy a föld alatt szabadulhassanak meg terheiktől. A japán shogunnak e téren is kiváltságai voltak: miközben járta az országot, bármikor beléphetett egy-egy házba, hogy igénybe vegye a szoba kellős közepét: a ház népét ez által a lehető legnagyobb megtiszteltetésben részesítette.
A hős lovagok és várkisasszonyok korában már úgynevezett gardróbba vonultak az emberek tulajdonképpen ez tekinthető az egyszemélyes toalett ősének. Olyan falmélyedést volt, mely valójában egy várfalon kívülre épített erkélynek látszott.
Később, XIV. Lajos korában már a díszített, bársonnyal borított árnyékszékek terjedtek el az arisztokrácia körében.
Az illemhelyek történetében meghatározó időszak volt a XVIII. század. Ekkor szörnyű járványok söpörtek végig Európán. Az emberek nagyon lassan elkezdték felismerni a higiénia fontosságát. Persze még a XIX. század közepén is volt olyan, aki a szabadban végezte el a dolgát.
A XIX. század végén aztán fokozatos változás állt be a szokásokban. Feltalálták a vízöblítéses WC-t, és hamarosan egyre több kanális és szennyvízcsatorna épült. Idővel teljesen átalakultak a szükség végzésének íratlan szabályai. És a WC mára mindennapi és elengedhetetlen eszköz a háztartásokban.

Start | Termékeink | Akció | Érdekességek | Egyebek | Referenciáink | Árlistánk | Kapcsolat | Sajtó | Deutsch | English | Webáruház | Archivum | Oldaltérkép

Keresés a honlap tartalmában!

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe